meleg büszkeség vs. blogter (persze nem mindenki :)

inkább új bejegyzésben reagálok a kommentekre, ha már ennyit kell (úgy tűnik, kell) írnom a témáról.

Daewoo: elég baj az, hogy egyetértesz vele. akkor neked is javaslom, hogy tájékozódj a témában, mielőtt a véleményed (=ítéleted!) hangoztatod. ez egyébként minden más témára is igaz, nem csak erre, és ez nem csak neked szól. persze van, aki ezt belátja, van, aki nem. mármint hogy téveszmékre alapozni ilyen súlyos ítéleteket inkább elkerülendő dolog, mint követendő és terjesztendő. de remélem, hogy titeket, és azokat, akik hasonlóan gondolkoznak, SOHA nem fognak megkülönböztetni és ELÍTÉLNI valami olyasmiért, amiről nem tehettek, és még csak nem is sért senkit.

Daewoo, te a homoszexualitást tényleg perverziónak tartod? definiáld már nekem a devianciát, mert akkor biztos én élek tévhitben a jelentését illetően. az identitászavar szerintem kicsit más kérdés, de ezzel gondolom azt akarod sugallni, hogy a melegek is HETEROszexuálisnak születtek, és a homoszexualitásuk csak valami pszichés zavar. nos, szerintem nézz utána a témának, mert én nem így tudom. (persze úgysem fogsz, mert meg vagy győződve róla, hogy igazad van...) mellesleg mióta ugyanaz a kategória állatokkal szexelni, mint egy másik, ÖNSZÁNTÁBÓL erre hajlandó, sőt, ebben élvezetet találó emberrel? ki is keveri itt össze a dolgokat, és kategóriákat? már csak az az "érv"(nek gondolt baromság) hiányzik, hogy a melegek egyben pedofilok is...

a MIÉRT is vonulnak kérdésre, ami itt már többször felmerült, kerestem nektek válaszokat (ha már magatoktól nem megy, ugye): beírtam a gugliba, hogy "melegfelvonulás célja", és rögtön az első két linket ajánlom nektek. az egyik pontosan a vonulás céljáról szól, egy interjú az egyik szervező egyesület elnökével, a másik egy videó arról, hogy hogy is zajlik ugyanez bécsben (érdekességként, és követendő példaként).

CÉLOK

BÉCSI VONULÁS

a "normális" ember, aki szimplán a felvonulás, a karnevál-jelleg ellen tiltakozik, akkor az ellen tiltakozzon, és ne a melegség devianciájával érveljen. :) mellesleg én sem vagyok kifejezetten karneválpárti, de úgy gondolom, mindenkinek szíve-joga megválasztani azt az eszközt  - a demokrácia keretein belül -, amivel a tiltakozását vagy támogatását kifejezi egy adott üggyel kapcsolatban.

a másik, hogy nem tudom, ténylegesen láttál-e már ilyen vonulást, vagy csak a médiából származik az a képed, hogy a többségük nem szokványosan öltözött, hanem nekivetkőzött, és szándékosan botránykeltő megjelenésű. a média szereti a harsányságot, a botránykeltést, ezért főleg ilyen felvonulókat szoktak mutogatni. de a felvonulók többsége normálisan öltözött átlagember kinézetű. csak éppen, mint ahogy a heterók közt is, köztük is vannak az átlagnál magamutogatóbb, esetleg szándékosan polgárpukkasztó emberek.

egyébként ebből a szempontból én is fogalmaztam már meg kritikát a felvonulással kapcsolatban: szerintem is jobban oda kellene figyelnie a meleg közösségnek arra, hogy a médiában hogyan jelennek meg, ugyanis az emberek többségéhez valóban ez a kép jut el róluk. persze rajtuk számonkérni a média felelősségét nem éppen logikus dolog, ezt belátom. csak hát az is lehet, hogy nincs más út, a médiában szereplő embereknek kell változtatniuk, ha már a médiamunkások úgy végzik a dolgukat, ahogy, és ez ellen nincs köztiltakozás, csak ignorálás, vagy közöny. de ez már más téma... (egyszer talán írok majd erről is.)

boxer28: az írásom többi részére miért nem reagáltál? (bár gondolom ez is költői kérdés marad...)

nos, én egy szóval sem mondtam, hogy a többség támogatja a melegfelvonulást. de szerinted csak elítélni vagy támogatni lehet valamit? miért gondolkodsz végletekben? (bár nem meglepő.) mivel egyikünk sem nyilatkozhat a többség nevében, csak annyit mondhatunk, hogy a többség nem gondolja úgy, hogy fel kell vonulni az ügy érdekében, mint ahogy azt sem gondolja, hogy oda kell menni, és meg kell dobálni a buzikat. vagy ha mégis gondolja a kettő közül valamelyiket, a tettekig nem jut el. ennyit tudunk, te sem tudsz többet, és én sem. esetleg a homofóbia elterjedtségét, vagy egyáltalán a melegekhez való viszonyulást vizsgáló kutatásokból lehetne még több dologra következtetni, de mivel ilyenről én nem tudok (ettől még létezhet, utána kell nézni), erre nem hivatkozhatunk. persze ha tudsz valami ilyesmiről, nyugodtan szólj! :)
tehát hogy röviden válaszoljak: nem volt semmilyen logikai bukfenc abban, amit írtam.

a felvonulásra épp azért van szükség, mert a társadalomban pontosan ez a kép él sok ember fejében a melegségről, amit a tiétekben. és mivel ez a kép téves, és őket jogtalanul, sőt időnként embertelenül elítélő, erre ők így (mások meg máshogy) próbálják felhívni a figyelmet.

egyébként miért fontos neked, hogy egyértelmű legyél mint heteroszexuális? tudod kik szoktak erre olyan nagy hangsúlyt fektetni? (többek közt az ilyenek élnek szeretettel a buziviccekkel.) bár biztos ezt sem fogod elhinni, de azok, akik nem biztosak a saját szexualitásukban.

120 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- Freemen Gordon
Freemen Gordon
2010-07-10 12:17:31

A jelenség és a rá adhat reakciók pro és kontra attól függnek hogy az illető milyen szociokulturális berögződéssel rendelkeznek, és a saját szemszögéből akár igaza is lehet.
Éppen ezért én az egészet nem tartom vitatémának, beszélgetni lehet róla, csak értelme nincs.

Régen a rút kádár-rendszerven a rendőrség börtönbe zárta a nyíltan homoszexuális viselkedést produkálókat, üldözte, és büntette ahol érte, úgyhogy a diktatúrák egyik megnyilvánulása az hogy korlátoznak olyan emberi dolgokat amelyek az általuk törvényben rögzített normákon kívül esnek, hogy ezt a normát ki és hol húzza meg, az a rendszertől függ.
Régen a büdöskommunista munkás-paraszt diktatúra a nyugatmajmolást is büntette és a puritán erkölcs elleninek bélyegezte meg, kapitalista csökevénynek, károsnak, nyugatmajmolásnak mondta.

A mai, jobboldalinak hitt gondolkodás sok mindenben ugyan ezt az utat járja.

- szira
szira
2010-07-10 12:26:55

ha nincs értelme erről beszélgetni, akkor miért szóltál hozzá? :) ennyi erővel egyébként az égvilágon semmiről sincs értelme beszélgetni, mert minden attól függ, amit az első bekezdésben írtál, és a saját szemszögéből mindenki igaznak látja az igazát, különben is a politikai rendszer határoz meg minden normát...

és a rendszer kikből épül fel? nem emberekből, akik beszélgetnek egymással?

- Daewoo
Daewoo
2010-07-10 12:34:40

Hajajj, szövegértés.

Deviancia, nézz utána ha úgy gondolod rosszul értelmezem.

Nem minősítettem a homoszexualitást, sem annak miért jét.

A jelenséget minősítettem, és furcsamódon nem érted, de nem baj, hiszen nem kell egy véleményen lennünk.

Mellékesen talán ha nem kerülnéd meg a kérdéseimet és arra válaszoltál volna, nem is kellene külön poszt, vagy talán pont azért kell?

Na mindegy részemről ennyi, ennél több szót nem érdemel a téma.

Daewoo.

- szira
szira
2010-07-10 13:47:19

nem minősítetted? akkor tényleg félreértettem, amit írtál. ezek szerint a homoszexualitást nem tartod se negatív, se pozitív dolognak. én is ezt gondolom, akkor akár egyet is érthetünk ebben. :)

én arra válaszoltam, amit, és ahogyan értettem a kommentedből. mint ahogy te is arra válaszolsz, amit, és ahogyan értesz az én írásaimból. hogy ki mit ért vagy nem ért, azt is másképp láthatjuk ennek következtében... a különbség ott van, hogy én konkrét hivatkozási pontokat tudok felmutatni, amit persze nem kötelező elolvasni, pláne nem elfogadni, csak az a gond, hogy megcáfolni sem tudjátok ugyanolyan érvényességű konkrétumokkal. a másik gond pedig, hogy tudománytól és mindenféle logikus érveléstől eltekintve, csupán emberségünkből kiindulva is ugyanoda lehet kilyukadni: hogy a szeretet szebb dolog, mint a gyűlölet. sajnálom, ha még ezt sem sikerül belátni. (ezt természetesen nem neked írtam, Daewoo, mert te nem minősítetted a melegséget.)

nem kerültem meg semmit, mindenre részletesen válaszoltam. ha ez neked nem minősült válasznak, akkor sajnálom, de mivel konkrétumot nem írtál (és ezek szerint nem is fogsz), amire nem válaszoltam, ezért ennél többet nem is tehetek.

ja, és egyébként utánanéztem a devianciának és érdekes dolgokra leltem. :)

- nyerviii
nyerviii
2010-07-10 14:09:39

most akkor lehet valakinek véleménye vagy nem?

- szira
szira
2010-07-10 14:17:15

miért ne lehetne?

- szira
szira
2010-07-10 14:22:03

az is egy vélemény volt, hogy a zsidó egy alávaló nép, és ki kell őket irtani, nem? vagy hogy a feketék csak rabszolgáknak jók.

- nyerviii
nyerviii
2010-07-10 14:24:28

"tájékozódj a témában, mielőtt a vélemyéd (=ítéleted!) hangoztatod." Ebből következtettem, hogy nem mindegy milyen véleménye van a zembernek.
Már pedig a vélemény az vélemény, nem kell hozzá szakirodalmat olvasni....gondolom én

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-10 14:39:18

Szerintem Daewoo nem kollektíve a homokosokra értette a perverziót, hanem azokra
akik szükségesnek tartják, szexuális érdeklődésüket demonstrálni...

pedig az mindenkinek a magányügye és ezért nem kéne vele foglalkozni.

- szira
szira
2010-07-10 14:39:21

kösz az idézetet, legalább észrevettem benne egy elírást. :)

persze, hogy nem mindegy, milyen véleménye van az embernek, és azt mire alapozza. ezen múlik minden. :) véleménye bárkinek lehet bármiről. hogy mi van mögötte, az a lényeg. :) nem kell a véleményhez szakirodalmat olvasni, nem kell semmiféle tudással rendelkezni, éppen ezért a vélemény alapvetően egy semleges fogalom, egy eszköz, se nem jó, se nem rossz dolog. a felületes véleményalkotás, pláne NEGATÍV ítélet véleményem szerint rossz és nem követendő dolog, de te gondolhatod másképpen...

- szira
szira
2010-07-10 14:50:04

El Fascismo: pontosan, mindenkinek a magánügye, ami azt jelenti, hogy ezt tiszteletben kellene tartani, és ez alapján senkit sem kellene megkülönböztetni. amíg ők nem érzik azt, hogy ez így történik, addig miért ne vonuljanak fel a saját jogaik védelmében? nem azoknak szól ez, akik tiszteletben tartják mások magánügyét, hanem azoknak, akik nem.

ők is olyan világban akarnak élni, ahol már NEM kellene felvonulni ilyenek miatt.

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-10 15:03:18

szira
2010-07-10 14:50:04

Azért ne vonuljanak fel mert ez nem az utcára való...

és pont.

- szira
szira
2010-07-10 15:11:12

El Fascismo: mert azt te mondod meg, hogy mi való az utcára és mi nem...

- nyerviii
nyerviii
2010-07-10 15:16:00

csak a példa kedvéért: ha jövő hétre kitűznék az árpádsávot és fekete mellényt viselők büszkeségének napját, felvonulással és egyéb mókával egybevéve....mekkora lenne a megértés? csak mert ők is jól meg vannak bélyegezve

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-10 15:17:40

szira
2010-07-10 15:11:12

A többség ezt elítélni, még a homokosok között is szivi:)

Az, hogy van néhány kisebbségi komplexusban szenvedő aberrált, az csak sajnálatos, de nincs nagy jelentősége.

- nyerviii
nyerviii
2010-07-10 15:18:27

"SOHA nem fognak megkülönböztetni és ELÍTÉLNI valami olyasmiért, amiről nem tehettek"

nnno, ez már velem meg is történik folyamatosan....mégis azt kérdezem: miért jó a felvonulósdi? Mit lehet vele elérni és kiben váltanak ki ezzel megértést azokból, akikben az nincs meg?

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-10 15:28:08

nyerviii
2010-07-10 15:18:27

Szerintem ha felvidéken csinálnának egy MAGYAR BÜSZKESÉG menetet úgy vérbe fojtanák, hogy a Dunaszerdahelyi rendőrterror kutya füle lenne ahhoz képest.

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-10 15:29:52

Mert miket olvasok?

A új "jobbközép" kormány ott folytatja, ahol a Slota-Fico páros abbahagyta és a Bugár is adja, hozzá a nevét.

- szira
szira
2010-07-10 15:36:01

El Fascismo: neked nem vagyok szivi. a többire már válaszoltam egyszer. ja, és a kisebbségi komplexus jelentésének szerintem nézz utána. :)

nyerviii: úgy érted, részemről történik meg veled? mert ez érdekes lenne... a miértre is válaszoltam már. az, hogy ezzel mit váltanak ki, nagyobb megértést, vagy nagyobb ellenszenvet, nem hiszem, hogy egyszerűen megválaszolható. mindenesetre lassan talán többen megértik az indokaikat, vagy ha azokat nem is, legalábbis kevesebben lesznek velük szemben zsigerből elítélőek.

a többire majd később reagálok, most mennem kell.

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-10 15:39:09

szira
2010-07-10 15:36:01

Látom nem érted:)

Na sebaj, úgy látom írnom kell róla egy posztot...

- nyerviii
nyerviii
2010-07-10 15:51:40

szira, neeem egyáltalán nem rád gondoltam, hanem a valós élet rejtett szépségeiből merítettem egy példát :)

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-10 16:21:10

Na tessék.

http://avanti.blogter.hu/423197/a_homoszexualisokrol

Ennél polkorrektebb és toleránsabb már nem is lehetnék:D

- Freemen Gordon
Freemen Gordon
2010-07-10 17:20:41

szira
2010-07-10 12:26:55

Én nem a felvonulás-nem vonulás, perverzió-nem verzió témára reagáltam, hanem csupán a társadalmi megítélés hátterét világítottam meg. Cupp:)

- dani.california
dani.california
2010-07-11 00:49:30

Szira! Szeretnélek meginvitálni egy kis írásra. Előzmények itt: http://dani_california.blogter.hu/423235/ambivalens_enem

- szira
szira
2010-07-11 20:58:22

nyerviii: "az árpádsávot és fekete mellényt viselők büszkeségének napjának" szerintem így nincs értelme. ezek külső, megjelenésbeli jellemzők. mit képviselnének ezek az emberek?

ha a valós életben téged is elítélnek olyasmikért, amikről nem tehetsz, akkor neked is tiltakoznod kell ellene, és nem tűrni.

El Fascismo: és ha vérbe fojtanának egy felvidéki magyar büszkeség menetet, ahogy írtad, akkor ezt kellene csinálni a melegfelvonulással is, azt akartad mondani? egyébként ott is demokrácia van, tehát biztosítaniuk kell a demokratikus jogokat mindenki számára.

a blogbejegyzésedhez nincs hozzáfűzésem, én már itt mindent leírtam a témáról, amit aktuálisnak gondoltam, viszont lenne egy teljesen más kérdésem: honnan származik a blogod címe, a "Popolo di' Ungheria"? vagy saját találmány?

Freemen Gordon: értem én, szerintem arra reagáltam. :)

- szira
szira
2010-07-11 21:00:38

dani.california: köszi a meghívást, mindjárt nekiállok. :)

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-11 21:04:20

A nemi identitás és nemzeti identitást hiba összemosni.

Olvasd el azt, a posztot amit belinkeltem neked.

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-11 21:07:26

szira:"az árpádsávot és fekete mellényt viselők büszkeségének napjának" szerintem így nincs értelme. ezek külső, megjelenésbeli jellemzők. mit képviselnének ezek az emberek?"

Miért papnak öltözve maszturbál egy kereszttel az mit képvisel?

- nyerviii
nyerviii
2010-07-11 21:09:37

mán tiltakoztam oszt nem mentem vele semmire.
ám lehet ha tangában és riszálva kimegyek ordítozni hogy pl. neméneklekszlotákhimnuszt! Nemfizetekbüntetéstmertnemtótulbeszélek! meg ilyenek....hát biztos hatással lesz valakire. Max. elvisz a rácsosautó :)))

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-11 21:22:33

nyerviii
2010-07-11 21:09:37

El tudom képzelni, hogy Janó is, hogy meghatódna:)))

- szira
szira
2010-07-11 21:23:30

El Fascismo: ki mosta össze? amúgy a nemi identitásnak nem sok köze van a melegséghez. az azt jelenti, hogy valaki milyen nemmel azonosul, nem azt, hogy szexuálisan melyik nemhez vonzódik. csak a rend kedvéért...

elolvastam a posztot. te viszont nem válaszoltál a kérdésemre. :)

mit képvisel az illető? nos, ezt tőle kéne megkérdezni. én arra tippelek, hogy szimplán polgárpukkasztás volt a célja. de ez hogy is jön ide most?

nyerviii: szerintem ha valakinek elég fontos valami, megtalálja a módját a tiltakozásnak. viszont nem csak jogaink, kötelességeink is vannak.

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-11 21:26:37

szira: "amúgy a nemi identitásnak nem sok köze van a melegséghez. az azt jelenti, hogy valaki milyen nemmel azonosul, nem azt, hogy szexuálisan melyik nemhez vonzódik. csak a rend kedvéért..."

Értelmezhetjük úgy is, de a lényegen nem változtat.

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-11 21:26:49

Mármint azon amit mondtam.

- szira
szira
2010-07-11 21:35:57

értelmezhetjük így is? ez nem értelmezés kérdése. viszont arra jó példa, hogy hogyan kell felületesen ismert fogalmakat helytelenül használni. de nyilván csak botlás volt a részedről, és nem általános jellemző...

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-11 21:39:26

szira
2010-07-11 21:35:57

Na persze:P

Elolvastad amit belinkeltem?

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-11 21:40:46

...és szerintem annál a pontnál le is zárhatjuk a témát és beszélhetnék fontos dolgokról is. Pl: az ország gazdasági mutatóiról.

- szira
szira
2010-07-11 21:46:14

már válaszoltam a kérdésedre. az ország gazdasági mutatóiról nekem nincs mit mondanom, szóval azt mással kell megvitatnod.

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-11 22:20:23

Beszélhetünk másról is, mert az általad felvetett témának semmi értelme. Ez harcimarci tart minden nyáron két hétig, rosszabb esetben egy hónapig de aztán mindenki elfelejti, aztán jövőre megint minden kezdődik előrül. Sajnos.

- szira
szira
2010-07-11 23:19:00

ha számodra nincs értelme valaminek, attól még más számára lehet. :) a melegek nyilván nem csak egy hétig melegek, és a problémáink akkor is problémák maradnak, amikor nem beszélünk róluk.

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-11 23:22:37

Ez a felvonulás csak néhány hülyegyerek provokálása volt akik a köpnek az egész társadalomra és semmi köze nem volt a melegek elfogadásának elősegítéséhez, sőt olaj volt a tűzre.

Azóta van ez nagy "homofóbia" mióta van felvonulás.

Neked ez még nem tűnt fel?

- szira
szira
2010-07-11 23:43:33

inkább a társadalom köp rájuk, időnként.

nem, homofóbia mindig is volt, legfeljebb nem volt annyira a köztudatban, nem volt közbeszéd tárgya sokáig.

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-11 23:47:34

szira
2010-07-11 23:43:33

Ezen úgyse lehet változtatni, ahogy a Tiszát sem lehet megfordítani, hogy visszafele folyjon.

Ez csak olaj volt a tűzre mint ahogy mondtam.

- szira
szira
2010-07-12 00:01:38

szerinted nem lehet, mások szerint meg lehet, és kell is. különbözően gondolkodunk.

mellesleg miért nem válaszoltál arra, hogy honnan van a blogod címe? titkos az információ?

- buzz off
buzz off
2010-07-12 00:32:08

Szira kedvesem talalkoztal Te mar homokossal a valo eletben?Ismeretlenul ult mar melled?Szolt hozzad?Megerintett akaratodon kivul?

- szira
szira
2010-07-12 00:35:12

igen, elképzelhető, lehet, nem. miért kérdezed?

- buzz off
buzz off
2010-07-12 00:41:40

Mert ha megtortent volna Veled egyszer is az eletben,beleszagolhattal volna a bennuk rejlo arroganciaba,gyavasagba,sunyisagba,es ha hetero vagy azonnal vagy a menekuloutat kerested volna,vagy pedig rogton szajbavagod es nem veded oket mert szep szines zaszlokkal vonulgathatnak.Kar ezt tulbonyolitani.

- szira
szira
2010-07-12 00:55:31

úgy érted, ha kikezdett volna velem egy meleg? nem hiszem, hogy a melegek, a melegség számlájára írtam volna a történteket. mint ahogy egyetlen esetből a heterók ismerkedési szokásaira sem lehet következtetni.

- buzz off
buzz off
2010-07-12 01:02:57

Najo eszt majda ejjegyzesunkkor ujrabeszeljuk!!:-))Inkabb aggyegy joejtcsokot ennekem!!:-))

- szira
szira
2010-07-12 01:09:02

kivel lesz eljegyzésed? :D én homofóbokkal nem tárgyalok :P

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 01:10:45

Buzz off:
Adhatok én is egy jóéjt puszit?

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 01:15:10

Kis naiva!

Nem ám neked, hanem Szirának...
Tőled csak azért kérdeztem, hogy adhatok-e, mert félek, hogy a rettenetes féltékenység miatt átmetszenéd a torkomat ;)

- buzz off
buzz off
2010-07-12 01:16:11

Amindenit nekije,hateddigcsak tobbnejuseggel vadoltak engemet!!

- buzz off
buzz off
2010-07-12 01:17:49

Feltekenyseg??Micsoda??Hataz mekmija csuda??:-D

- szira
szira
2010-07-12 01:19:48

Szabolts: mivel is érdemeltem ki a jóéjt puszidat? :) és miért nem tőlem kérdezed akkor? :D

- szira
szira
2010-07-12 01:21:07

buzz off: a sok nejed nem féltékeny egymásra? :D

- buzz off
buzz off
2010-07-12 01:24:15

Dehogyis azok,imadnak mert mindegyikhez rakaszkodok!!heheheNade akkoren kivanok joeccakat,mekmindenfelet!!!:-))

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 01:25:35

No, ha nincs féltékenység, akkor én cuppantok egy diszkrét homlokpuszit Szira okos buksijára,

Buzz offot meg csókolják meg ezek a lyányok:

http://img.index.hu/cikkepek/0707/belfold/leszbi/.gdata/a6_08.jpg

- buzz off
buzz off
2010-07-12 01:27:32

Te Szabolcs,ezekkel tulsok munkam lenne,attol tartok!hehehehe:-))

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 01:27:50

Szira,Drága!

Azért nem tőled kérdezem, mert gyors vagyok, mint a sors, és pontos mint egy gondos orvos... mielőtt komolyan elkezdhettél volna tiltakozni, már meg is kaptad (szigorúan virtualise természetesen)....

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 01:29:28

buzz, azért bevállalnád őket?

- szira
szira
2010-07-12 01:30:05

buzz off: de egymást lehet, hogy nem imádják annyira. :) jóéjt!

Szabolts: hehh, köszi, aranyos vagy. :)

- buzz off
buzz off
2010-07-12 01:33:16

Szabolcs.Eccerre? Kuzdenek veluk mint ikarusa levegoben!:-D

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 01:35:34

És nem riasztana a bennuk rejlo arrogancia, gyavasag, sunyisag?

Ezek itten olyan melegek, hogy felforr az aszfalt ahova lépnek!

- buzz off
buzz off
2010-07-12 01:36:20

Szira dragam,mar hogyne! Aza bajhogy egyiksem veszi komolyan!Vagyis aza jo!:-)) (na egy titkot elarulok:az egyik bizony komoly-imadom Otet,de betyarul):-))

- buzz off
buzz off
2010-07-12 01:39:15

Szabolcs. Hagyne komolykoggyak mar ijentajt,nade a ket nem kozott vannak ugyebar a testi adoccsagokon kivul mas kulonbsegek is.Na joccaka!:-))

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 01:43:26

Ja, megint sikerült rátapintanom egy adag kétszinűségre...
Ha két kislány csókolózik, az olyan aranyos, ha még lucskosra is nyalják egymást, akkkor az olyan izgató, hogy rögtön áll a cerka...

De ha két pasi szerelmes egymásba, akkor a gusztustalan, istentelen, aberrált, és alapból broáfff...

(félreértések elkerülése végett: Hetero vagyok.)

- buzz off
buzz off
2010-07-12 01:51:08

A vilag is tengerekbol es szarazfodekbol all.hehehe es megis termeszetes.Igylettunk mekteremtve,de nem kuzdok ellene,csak irrital.hihihiJol ratapintottal,egy homokos is radtapinthatna eccer,es amikor elkuldod a p...csaba es tovabb baszogatna,akkor rokton inkabb ezeket a janyokat kivannad.heheheheHetero!:-))

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 01:52:15

Az már csak keserédes hab a tortán, hogy rengeteg kőkemény hetero pasit láttam már, akik rendületlenül ostromoltak meleg lányokat... Nem fért bele a buksijukba, hogy nulla esélyük van... ezek a lyánykák nem gerjednek a méretes kékeresre...

Tolerancia... ez a XXI. század nagy kihívása.

- szira
szira
2010-07-12 01:53:07

buzz off: akkor lehet, hogy téged se imádnak komolyan. ;)

Szabolts: ó, pedig viszonoztam volna a puszit, ha azt a zárójelet nem írod oda... :D

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 01:56:27

Tudod Buzz, velem már előfordult néhányszor, hogy rámstartolt egy meleg pasi.
Mindegyik próbálkozónak elmondtam, hogy rendíthetetlen híve vagyok a női nemnek (meg a női igennek) és mindegyik elsőre értett a szóból.

- buzz off
buzz off
2010-07-12 01:57:09

Azaz egy szeressen igazana tobbi elegha csak mutattya !Szira-Szabolcs tenyleg joet mingyart hasamrasuta hold!:-))

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 01:59:15

Melyik zárójel nem tetszik?
Az, hogy csak virtuális puszit küldtem? Vagy az, hogy hetero vagyok?

Ha az első, akkor kérek egy virtuális visszapuszit ;)

- buzz off
buzz off
2010-07-12 02:00:14

Szabolcs:meg utoljara:turelmes ember lehecc,es talan tulsagosan tolerans is.Nekem az ilyenekben kozelita zerohoz .Dehat igy kereka vilag.:-))

- szira
szira
2010-07-12 02:01:34

na de, mivel jó kedvem van, minden toleráns hetero pasinak küldök egy virtuális puszit, köztük Szaboltsnak is. :)

mellesleg jegyzem meg, hogy sokkal izgatóbb egy szexualitásában biztos hetero pasi, mint egy homofób. szóval így legyetek homofóbok! :) sőt, egy meleg pasi is százszor izgatóbb, mint egy homofób. :)))

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 02:04:57

Köszi a puszit

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 02:08:48

szira, itt vagy még?

Ha igen, akkor adnék egy címet

- szira
szira
2010-07-12 02:09:58

Szabolts: a második :) de nem az, hogy hetero vagy, hanem hogy hozzátetted, mintha tartanál attól, hogy melegnek néznek. de aztán lehet, hogy tévedek. azért jár a puszi. :)

add a címet, milyet?

- szira
szira
2010-07-12 02:15:29

megvan, és írsz nekem? :)

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 02:21:52

Lehet, hogy ha egy szihomnókus mélyen beletúrna az agyalapomba, akkor azt mondaná, hogy tartok attól, hogy melegnek néznek. Én ennél fontosabbnak érzem azt, hogy évek alatt meguntam a fölösleges köröket, ezért szeretek idejében szólni. Sok beszélgetés futott már zátonyra azzal, hogy:
-Mit véded őket? Ratyi vagy te is, biztos azért.
-Nem vagyok ratyi. Imádom a nőket.
-Akkor miért véded őket? Normális ember nem védi őket, csak az ilyen sunyi ratyik, akik titkolják, de azért mégiscsak ratyik... Értesz engem? Persze hogy értesz, nem vagy te hülye

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 02:25:54

Írok, ha majd tudom, hogy hova írjak.

- szira
szira
2010-07-12 02:33:33

az ilyen ember engem akár "ratyinak" is gondolhatna, mert akkor mi van? ha szerinte a melegek iránt csak a melegek képesek toleranciára, akkor az az ő primitívsége. :) vagy el kell neki mesélni, hogy épphogy a homofóbok a "ratyik". :)

cskzrts@gmail.com

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 02:37:46

Azért ez egy kocsmában face to face nem mindig ilyen egyszerű. Ha tovább feszítem a húrt, a végén még kapok egy sallert, ha meg szónélkül hagyom, akkor megerősítettem a hitében, pedig nekem fontos, hogy néhány ember megértse.

- szira
szira
2010-07-12 02:45:38

hmm. akkor értem, de feltételezem, hogy nem a baráti körödben hangzanak el ezek a kérdések. ha tényleg esély van rá, hogy megvernének, akkor lehet, hogy tényleg nem tanácsos feszíteni a húrt, akkor talán elég, hogy egyáltalán LÁTNAK olyan embert, aki nem homokos, mégsem buzigyűlölő. szerintem nekik már ez is élményszámba megy. és ha egyre több ilyen ember lesz, akkor lassan talán nem kell majd félni senkinek semmilyen bántalmazástól.

- huKKK
huKKK
2010-07-12 08:03:41

Bár látszólag a melegeknek a meleggyűlölet árt legjobban, szerintem ennél sokkal többet árt nekik a homofília.

- hukkk
hukkk
2010-07-12 08:09:42

"Homofília: a gyógyulás akadálya - A homoszexualitás igenis választás kérdése
› Sajtóválogatás

Hetek
2007. július 6.
Longauer László


Egy kormánytag nyitotta meg az idei meleg büszkeség napi rendezvénysorozatot és nyilvánosan is vállalta, hogy ő homoszexuális. Nyilvánosan és büszkén. Szetey Gábor egy misszionárius hevületével elmondott beszédében többek között hangsúlyozta, hogy hisz Istenben és az egyenlőségben, a szeretetben. Közölte azt is: „Hiszek abban, hogy melegnek lenni nem választás kérdése."


Most tegyük félre Isten és a szeretet kérdését. Figyeljünk csak a választással kapcsolatos állításra. Nekem az a tapasztalatom, hogy igenis választás kérdése az egész. Onnan gondolom ezt, mert tudok olyan emberekről, akik melegek voltak, de megutálták saját életformájukat: mást választottak, és heteroszexuálissá lettek. Ez biztosan fordítva is így működik, természetesen nem mindig teljesen tudatosan, de a választás mozzanata meghatározóan jelen van a folyamatban.
Ez az egyik dolog. Nem lehet elhárítani a személyes felelősséget. A másik kérdés az ügy tartalma. Valóban olyan magasztos ügy ez? Szerintem nem.
Nem hasonlítható a többi klasszikus szabadságjog ügyéhez. Igaz, a homofóbia jelensége gyakran szélsőséges magatartásokban mutatkozik meg, és taszító is. De a másik irány sem követhető, ezt nevezzük most homofíliának, ilyen Szetey Gábor nézete is. Az a hozzáállás ez,amely ugyanolyan normális szexuális jelenségnek tartja a homoszexualitást, mint a heteroszexualitást. Ez teljesen tarthatatlan nézet.
Tarthatatlan biológiai szempontból is, de az emberiség sokszázados társadalmi tapasztalata szempontjából sem tartható álláspont ez. A fenti tudás figyelembevételével józan módon azt állapíthatjuk meg,hogy a homoszexualitás egy, a normálistól jelentős mértékben eltérő magatartás: egyfajta pszichológiai-pszichiátriai betegség, amit üldözni nem kell, de kezelni és korlátok közt tartani igen.
Szetey Gábor és sorstársai tévedésben vannak: nem megváltoztathatatlan kényszerűség irányítja őket, meg tudnak változni, meg tudnak gyógyulni. Csak fel kell ismerni, hogy betegek. A meleg polgárjogi mozgalom ezért hazug ügy: egy betegségre ne legyen büszke az ember. A változás útját torlaszolják el a meleg emberjogi harcosok, társaik elől zárják el a menekülés útjait. Azok, akik homoszexuálisok voltak, de megváltoztak, azok is büszkék.
Büszkeségük teljesen jogos. A többiek számára is ez a járható út.

- Freemen Gordon
Freemen Gordon
2010-07-12 08:21:55

"nem megváltoztathatatlan kényszerűség irányítja őket, meg tudnak változni, meg tudnak gyógyulni. Csak fel kell ismerni, hogy betegek."

Ki ez a.....na nemmondomkicsoda.
Honnan veszi hogy a nemi identitást akarattal meg lehet változtatni?

- Freemen Gordon
Freemen Gordon
2010-07-12 08:23:26

Ja, hogy egy jobbos publicista? Értem. No comment.

- totati
totati
2010-07-12 09:04:09

Freemen: A nemi identitás szerintem is akaratlagosan változtatható. Jó példa erre a sztár és celebvilág. Köztük sokan "két vasat" is tartanak a tűzben. Ők vajon milyen identitással születtek?


Freemen, minden gondolat, így a nemiségről szólók is, hatni tudnak a személyiségre, mégpedig úgy, hogy minden gondolat "dédelgethető", minél többet foglalkozol vele, forgatod a fejedben, annál inkább vonzóvá tud válni. Senki, egyetlen ember sem születik homoszexuálisnak! Ahogy kígyókat, kutyákat, lovakat, hullákat, kis gyermekeket stb. szexuális eszközként használónak sem ...

- huKKK
huKKK
2010-07-12 10:49:53

Freemen Gordon
2010-07-12 08:23:26

Egyszerűség kedvéért nyugodtan veheted úgy, hogy én mondtam, mivel ugyanez a véleményem, és én is tudok olyan esetekről, hogy a tények felismerése után létrejött a pozitív változás, helyreállás homoszexuális férfiak és leszbikus hölgyek részéről.

"Ki ez a.....na nemmondomkicsoda.
Honnan veszi hogy a nemi identitást akarattal meg lehet változtatni?"


Kedves Gordon!

Ez nem kitaláció, nem tipp, nem ötlet, hanem dokumentált tény.
Az is tény, hogy ez a tény sokaknak zavarja az önigazolásra irányuló törekvését.
Döntéssel, elhatározással sokkal többet, sokkal nagyobb dolgokat is képes az ember megtenni, mint egy helytelen, vagy beteg felfogásssal való szakítást.
Csak ez bizony erőfeszítéssel jár, az meg nem túl népszerű ma ebben az elkényelmesedő világban, ahol az embereket, ezeket e csodás szellemi lényeket, agresszív, fanatikus, perverz "homofíliás hittérítők" ösztönöklényekké igyekeznek ledegradálni.

Le a nemzetromboló, homofíliát népszerűsítő, a melegeket kilátástalan, magatehetetlen, változtatásra képtelen embereknek beállító áltudományos és destruktív szekták eszméivel!

Nem helyes támogatni (nem áldás, hanem ...) egy olyan nézőpontot ahol a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé.

- Kicsifenség
Kicsifenség
2010-07-12 10:55:03

...minden pasi latens homoszexuális...pláne azok akik fennen hirdetik, h micsoda nagy potenciával rendelkeznek...amugy ezek mindig külön is gyanúsak, h esetleg valami nagy-, nagy baj van velük...!

- Kígyótánc
Kígyótánc
2010-07-12 10:58:42

Tökéletesen igazad van Kicsifenség.Mert amelyik kutya ugat, az nem harap.És amelyik pasi csak beszél róla, az messze jár a férfitól.És esetleg közelebb van a másik férfihez:-)

- huKKK
huKKK
2010-07-12 11:04:39

Beteg társadalom az, amely szó nélkül tűri, hogy beteg emberek kérkednek, dicsekednek hivalkodó, provokatív módon a betegségükkel.

Nem kívánok kitérni egyenként mindazokra a fizikai sérülésekre, vmint pszichoszomatikus elváltozásokra, megbetegedésekre, torzulásokra, amelyekről szemérmesen hallgat a meleglobbi és az őket harcosan védelmező homofíl csoportok.

A bűn, mivel a bűnt bátran bűnnek kell neveznünk, nemcsak a bűnelkövetőknek kerül sokba, hanem mindannyiunknak.

A homoszexualitás, és a bűn többi megjelenési formája együttesen nemcsak óriási erkölcsi károkat-, de hatalmas anyagi károkat is okoz a nemzetnek.

- huKKK
huKKK
2010-07-12 11:11:55

Deformált világban élünk, ahol a normális, a természetes,
agresszív terroristatámadás alatt áll a médiától kezdve majd minden szinten,
a deviáns, természetellenes pedig olyan védelmet élvez, mintha örökkévaló, romolhatatlan értéket közvetítene.

Nem jól van ez így.
Menni kell, tenni kell, szólni kell!

- szira
szira
2010-07-12 14:20:42

jézusom, mi történt itt...

huKKK, pedig eddig értelmesnek hittelek, de mindig érnek meglepetések.

választás kérdése, és betegség, amit gyógyítani kell? egyházi körökben gyakran hirdetik ezt, de a mai tudományos álláspont ezzel szemben áll, persze nem kell hinni a tudományos kutatások eredményeinek, lehet középkori világnézettel is rendelkezni. végülis a föld is lapos, és a nap kering a föld körül...

ja, és ez elég vicces volt:

"Ez biztosan fordítva is így működik, természetesen nem mindig teljesen tudatosan"

mesélje már el nekem valaki, hogy nem tudatosan hogy lehet VÁLASZTANI? :) a választás fogalma számomra magában foglalja a tudatosságot...

egyébként meg, ha esetleg elolvastátok volna az általam linkelt dolgokat, akkor azok is megcáfolják ezt a felfogást. igen, sok ember képes mind homoszexuális, mind heteroszexuális életforma szerint élni, de ez nem azt jelenti, hogy mindkettőben ugyanolyan boldog lehet. vannak, akiknek a hetero, vannak, akiknek a homo, vannak, akiknek a biszexuális (vagy pl. az aszexuális) életforma felel meg legjobban. (lásd kinsey-skála az előző posztomban.)

és még egyszer: a nemi identitás nem azt jelenti, ahogy használtátok. (lásd a 2010-07-11 21:23:30-kor írt kommentem.)

kicsit nagyobb odafigyelést, ha kérhetném, a már elhangzott, leírt, megvitatott dolgokra.

és hogy a "homofília" ártana a melegeknek? igen, az elfogadás, a megértés a tolerancia valami olyasmi iránt, ami ártalmatlan, és senki nem tehet róla, az valóban nagyon nagy romboló erő, ami ellen küzdeni kell. mennyivel emberségesebb önkényesen BETEGnek, segítségre szorulónak titulálni, és ekként kezelni... és ha a beteg nem akar gyógyulni, és nem kér a segítségünkből, akkor mi van? erőszakkal kell őt a JÓ ÚTRA téríteni? gyógyszeres kezelés, esetleg ha az sem válik be, akkor módszeres kiirtás? vagy zárjuk csak intézetekbe őket, ahol különféle gyógymódokkal kísérleteznének? miért nem bízzuk akkor inkább istenre a végső ítéletet, a bűnösöket végül úgyis ő fogja megítélni, nem? vagy éppenhogy megbocsát nekik, mert ő bizony szereti a bűnösöket is, hmm...

(természetesen tudom, hogy ti nem utaltatok drasztikus módszerekre, de ilyen kiindulópontokból akár ide is eljuthatunk. hiszen ha betegek, pláne ha még bűnösök is, akkor tenni kell ellenük valamit. - és milyen érdekes, hogy huKKK is ezzel zárta az utolsó kommentjét.)

- Aldebaran79
Aldebaran79
2010-07-12 14:43:23

Eljött a történelmi pillanat, amikor úgy érzem, szót kell emelnem Hukkk hozzászólása mellett. Kivételesen van igazság abban, amit írt. Az abnormális valóban abnormális védelmet élvez. Elfogyunk és nem azt mondják, hogy sokasodjunk, hanem egy ténylegesen meddő "családmodellt" ajánlgatnak nekünk. Én nem szóltam hozzá ehhez a felvonulós témához még az idén, mert nem érdekel. Vonuljanak, nem nézek oda, így nem zavar annyira. Mégsem olyan dolog ez, amit így reklámozni kéne. Nem természetes, ha valaki a saját neméhez vonzódik. Mert a "rendszer" nem így lett kitalálva (Mindegy, hogy Isten áll mögötte, vagy a természetes evolúció.).
Kényszergyógykezelést és kiirtást vizionálni számomra kissé megmosolyogtató. Nnna! :D

- Szabolts
Szabolts
2010-07-12 14:49:58

Aldebaran:

Bárcsak elfogynánk egy kicsit!

Sajnos a Föld nevű bolygón a homo sapiens túlszaporodott. Lehet, hogy a napjainkban tömegessé váló impotencia, meddőség és homoszexualitás csak egy evoluciós válasz egy globális problémára?

- szira
szira
2010-07-12 15:05:44

Aldebaran79: elfogyunk? tudtommal a föld inkább túlnépesedett, és az emberiséget nem fenyegeti a kihalás veszélye. vagyis igen, csak éppen nem a melegek miatt. a felvonulás nem reklámoz semmit, a céljairól már volt szó. szerinted mi a természetes? nem éppen az a természetes, hogy különböző testi és lelki adottságokkal jövünk a világra?

Szabolts: még az is lehet. bár azért szerintem messze van a homoszexualitás attól, hogy tömegessé váljon. :)

- boxer28
boxer28
2010-07-12 15:10:30

csak most találtam ide, elnézést:)
szira, mire nem reagáltam?
szeretnék most, utoljára tisztázni pár dolgok amelyeket keversz.
1. a többség elítéli a meleg vonulást.
2. nálam a homoszexuális jogok nem a meleg vonulást takarják.
3. továbbra is úgy gondolom a melegeknek eddig is megvolt a. szubkultúrájuk(film, zene, klub, stb..) ezek a felvonulások a botrányról szólnak.
4. a kettős mércét ellenzem, és minden eszközzel küzdök ellene.
5. képmutatónak és álszentnek gondolom azokat az embereket, akik a melegeket a társadalom fölé emelik ugyanakkor szintén ezek az emberek egy hamis képet, festenek le a melegekről ahol elnyomottak,stb.
és a végére....nekem nem fontos bizonygatnom azt, hogy mekkora "kan" vagyok, kíváncsi vagyok, hol olvastál tőlem ilyeneket(...), párkapcsolatban élek (érted...nővel)nem ismerek buzi vicceket és nem is érdekelnek.
nagyon sajnálom, hogy ennyi szájtépés után még mindig nem vagy képes átlépni a saját árnyékod.
kicsifenség és kigyótánc hozzászólása vicces volt. Csajok, nem a Nők Lapját kellene forgatni ha PASIT akartok magatoknak:D

- Velaxin
Velaxin
2010-07-12 15:14:17

99

- Velaxin
Velaxin
2010-07-12 15:14:41

100

- boxer28
boxer28
2010-07-12 15:17:32

34567768879

- Aldebaran79
Aldebaran79
2010-07-12 16:40:32

A harmadik világban jellemző a túlnépesedés. A fejlett világban, amihez bizonyos szempontból legalábbis mi is tartozunk, a népesség gyorsuló elöregedése a jellemző. Szerintem hiba a kettőt egy kalap alá venni.
Nehéz erre megoldást találni, mert senkinek nincs joga beavatkozni a fejletlen népek dolgaiba és mesterségesen szabályozni szaporodásukat. De ugyanakkor egyre inkább a nyugati világra vannak rászorulva a túlnépesedett, de polgárháborúkkal súlytott, többnyire közép-afrikai országok. A nemzetközi tőke csak kihasználja az ottani állapotokat, javítani azokon nem áll érdekében. Közben elhordja azokat az ásványkincseket, amikből normális esetben megélhetne az adott ország.

- basatu
basatu
2010-07-12 16:55:52

Az emberek nem születnek melegnek,ha mégis,ne propagálják.Mellesleg az ilyesmi merénylet az emberiség ellen.Persze nem kell tiltani,csak nem szabad teret engedni nekik.Egyébként ezeknek a dolgoknak szigorúan a hálószobában a helyük.Felvonulást is csak a Marson engedélyeznék nekik,ha a Mars lakók írásban hozzájárulnak.

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-14 00:45:33

szira
2010-07-12 00:01:38

Honnan van a blogom címe?
Mármint a Popolo' di Ungheria?

- szira
szira
2010-07-14 00:51:13

igen, kérdeztem ilyet.

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-14 00:56:09

Miért lenne titok?

A fasiszta kormányzat hivatalos lapja volt az Il Popolo d'Italia (Olaszországban.

Innen a Popolo'di Ungeheria. Jelentése: Magyarország Népe.

- szira
szira
2010-07-14 01:07:09

csak mert nem válaszoltál rá sokáig.

értem. nos, csak azért kérdeztem, mert szemet szúrt a címben egy helyesírási hiba (az olasz nyelv a szakterületem). olyan nincs, hogy "di' Ungheria", az helyesen vagy "d'Ungheria" vagy "di Ungheria".

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-14 01:14:36

szira
2010-07-14 01:07:09

Igazad van, köszi:)

Nekem is szemet szúrt most egy másik apró hiba, hogy le van hagyva az Il az elejéről.

Eredetileg az így néz ki.

http://www.pontiniaweb.it/reloaded/wp-content/uploads/2010/04/Pontinia-estratto-dal-Popolo-di-Italia.jpg

- szira
szira
2010-07-14 01:20:33

nincs mit. kár, hogy másban nem látod be ilyen gyorsan, ha esetleg téves alapfeltevésekből indulsz ki. :) de hátha egyszer...

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-14 01:23:32

szira
2010-07-14 01:20:33

...de hát ha egyszer a téves alapfeltételezéseket én is mondhatnám rád:)

Ez nézőpont kérdése.

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-14 01:25:37

No akkor ha úgy lesz írva, hogy Il Popolo'd Ungheria az ugye már helyes?

- szira
szira
2010-07-14 01:26:08

a különbség az, hogy én nem feltevésekből indultam ki. de szerintem már mindkettőnk elmondta a magáét a témában, nem hiszem, hogy lenne értelme egy végtelen vitának.

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-14 01:30:18

szira
2010-07-14 01:26:08

Erre is írhattam volna valamit, de valóban, inkább zárjuk le:D

- szira
szira
2010-07-14 01:35:48

"Il Popolo'd Ungheria"? nem. nem mindegy, hogy hol van az a kis vessző (aposztróf). a helyes verzió az "Il Popolo d'Ungheria".

de remélem, ezzel nem egy fasiszta magyarország kiépüléséhez járultam hozzá, mert azt nem szeretném...

sőt, inkább azt próbáltam jelezni ezzel a kis intermezzóval, hogy nézz utána a dolgoknak, mielőtt téveszmék alapjává teszed és terjeszted őket. és ez nem csak rád vonatkozik, hanem mindenkire. (természetesen én magam is ezt az elvet próbálom követni.)

- El Fascismo
El Fascismo
2010-07-14 01:43:28

szira
2010-07-14 01:35:48

A franc. Késő van és rosszul látok:D:P

- szira
szira
2010-07-14 01:46:25

én is ezt mondanám... :P nem azt, hogy "nem figyelek eléggé arra, amit írsz" :D

- buzz off
buzz off
2010-07-14 02:18:35

Szira kedvesema Boxi,meka Aldi,meka Musso azok jokis cimborajim ennekem,hiddelhogy nem gonoszes rosszemberek Ok.Bizony lektobbesteben jol lattyaka izeket!Deazert szerecc ugyi?!:-D

- szira
szira
2010-07-14 02:21:13

miért, mondtam én valaha, hogy szeretlek? :D

- buzz off
buzz off
2010-07-14 02:28:33

Amindenit nekije,ezbiza igaz!!! Deami kesikaz nem mulik!!Jonmeg kutyara vacsora,vagy hogy mongyak!Behalozlak Tetegedetis,esasztan joheta lakodalomvanamijuccankba hehe!!:-))

- szira
szira
2010-07-14 12:48:48

"jön még kutyára vacsora!" :D :D

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Ide írhatsz, itt jelölhetsz

cskzrts@gmail.com

Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

Kedvenc szerzők

  • Nincsenek kedvenc szerzők

http://rss.csakazertse.blogter.hu/

1Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet